~ Kilencedik Fejezet ~

Összeszűkített szemekkel figyeltem rá. Gyönyörű arcán továbbra is pimasz mosoly terült el. Idegességemben a számat rágtam - mindig azt csinálom, ha nagyon gondolkozok.

- Nem - mondtam ki nyugodtan. Zayn szorítása erősebb lett és a szeme is gy sötétebb árnyalatot vett fel.

- Mond még egyszer! - sziszegte dühösen.
- N-nem - ismételtem dadogva. Látszott Zayn-en, hogy nincs hozzászokva az elutasításhoz. Keze erősen markolta derekam, már szinte fájt - Zayn! Engedj el! Ez már fáj - mondtam elgyötört hangon amikor ujjait még jobban a csípőmbe nyomta. De ő mintha meg se hallotta volna; tovább nézett engem.

Szaggatottan kifújtam a levegőt és lábujjhegyre emelkedtem. Megfogtam Zayn tarkóját és magamhoz húztam. Apró puszit adtam a szájára. Szorítása gyengült, éreztem, hogy ellazul kezeim alatt. Bejutást kért a számba, de nem engedtem neki. Erősen szorítottam az ajkaimat, akár csak a szemem. Ez az aprócska puszi alig tartott pár másodpercig, de mégis annyi érzelem futott végig rajtam, hogy még én is meglepődtem. Féltem. Elöntött a mámor. Feléledtek a lepkék a hasamban. Reménykedtem. Elgyengültem ...

Mikor elváltam tőle a szeme már nem volt olyan sötét és tudtam, hogy mosolyog, mivel láttam a nevetőráncokat a szeme sarkában. Meg akartam csókolni. De én ettől erősebb vagyok.

- Tán többet akarsz? - kérdezte, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.

- Miből gondolod? - vágtam egy fintort. Zayn csak kuncogott az ellenállásomon és úgy döntött, hogy elenged.

- Este hét - emlékeztetett az időpontra és elment. Én meg továbbra is ott álltam a bolt közepén. Nem tudtam, hogy mit akarok. Örülnöm kellett volna, hogy végre elment. De nem így volt. Nagyon nem így. Elszomorodtam. Leültem egy puffra és meredtem magam elé. Próbáltam feldolgozni a történteket.

- Carly! - szólított meg Anya. Vajon mennyi idő telhetett el azóta, hogy én leültem?

- Igen? - ráztam meg a fejem.

- Min gondolkoztál? - fürkészte az arcom.

- Semmin - rántottam vállat és felálltam - Na mit találtál? - vettem el tőle a cipős dobozt. Kinyitottam és egy fekete tűsarkút találtam benne.

- Szerintem ez nagyon is illik a ruhádhoz - mondta miközben én a cipőt forgattam a kezemben. Visszaültem a puffra és elkezdtem lehúzni a sportcipőm, hogy fel tudjam próbálni a magassarkút.

- Igen, nagyon szép - helyeseltem és közben belecsúsztattam a lábam a cipőbe. Pontosan az én méretem volt. Felvettem a párját is majd felálltam, úgy, hogy közben kapaszkodtam a falban - Úristen! Ez nagyon magas. Fogok tudni én ebben járni? - néztem Anyára és megállapítottam, hogy ebben a cipőben magasabb vagyok mint ő. Juhé!

- Egyszer mindent ki kell próbálni. Járkálj egy kicsit! Lehetőleg ne a fal mellett - tette hozzá, amikor elkezdtem a falat simítva lépkedni. Nagy levegőt vettem, elengedtem a támaszom és elkezdtem a kijárat felé tipegni. Egy idő után megfordultam és vissza mentem Anyához, már tempósabban.

- Nagyon jól áll. Akkor marad ez?

- Marad ez - helyeseltem mosolyogva.

***

- Caryl! Siess! Mindjárt itt van Zayn! - ordibált fel Anya. Épp a ruhámmal kínlódtam, valamiért nem akart feljönni a cipzár. Miután megoldottam, felkaptam a kis fekete táskám, beledobtam a telefonom, némi pénzt, egy rúzst és lementem a konyhába.

- Hogy nézel ki? Most rögtön vedd le azt a harisnyát! - parancsolt rám Anya. A ruha alá felvettem egy sötét, mintás harisnyát. Ki tudja, hogy mire képes Zayn.

- Anyaaa! Nekem ez így tetszik! - hisztiztem.

- Menj és vedd le! - biccentett a fürdő felé. Sóhajtottam egy nagyot és besiettem a fürdőbe. Miután lehámoztam magamról a harisnyát vissza mentem a konyhába, leültem egy székre és felhúztam az újonnan kapott magassarkúm.

- Nagyon csinos vagy - mosolygott Anya.

- Köszi.

Érzéki párbeszédünket a csengő szakította meg. Ami nem jelenthetett mást, csakis azt, hogy Zayn is készen van. Remegő térdel megindultam az ajtó felé és Anya is jött utánam. Eltipegtem a kapuig és elfordítottam a zárban a kulcsot, amit vittem magammal. Anya egész végig a sarkamban volt.

- Hello szépségem - köszöntött Zayn mosolyogva és meg akart csókolni. Elfordítottam a fejem, így szája az arcomon landolt.

- Szia - köszöntem kissé kelletlenül.

- Mikorra hozzam haza? - nézett Zayn a hátam mögé.

- Maradjatok ameddig akartok - mosolygott Anya. Elköszönt tőlünk majd bement a házba. Zayn elvezetett az autójához, kinyitotta nekem az ajtót és megvárta amíg beülök. Becsukta az ajtót, elkocogott az autó előtt majd beült mellém. Csak most tudtam igazán megnézni. A haja szokás szerint égnek állt, szmokingot viselt. Szóval csak nem egy buliba megyünk.

- Elárulod, hogy hova viszel? - kérdeztem halkan.

- Nem - mondta mosolyogva. Sóhajtottam egyet majd hátradőltem és néztem ki az ablakon. Nem sokat láttam, mivel tél volt és már hamar besötétedett. Csak annyit láttam amennyit a fényszóró megvilágított. A motor beindult és az autó elkezdett lefele gurulni a meredek lejtőn.

- Miért nem engedted, hogy megcsókoljalak? - kérdezte Zayn némi hallgatás után. Kicsit eltöprengtem a válaszon. Miért is nem? Hát én sem tudom.

- Csak - nyögtem ki a legegyszerűbb választ. Zayn nevetett, de nem nézett rám, az utat figyelte.

- Ez felért egy óvodás válaszával - mondta szórakozottan. Nem reagáltam rá, keresztbe raktam a kezeim és néztem ki tovább az ablakon.

Elég sokat autóztunk, és az út némán telt. Szerintem már a város másik végében lehettünk. Már kezdtem azt hinni, hogy kimegyünk a világból amikor leparkolt egy csinos kis étterem előtt.

~ Nyolcadik Fejezet ~ {folytatás}

- Erről nem én kéne döntsek? - kérdeztem sértetten amikor visszatértem a döbbenetből.

- Én irányítom a döntéseimet  - vágott Zayn érdekes fejet. Szerintem nem nagyon értette, hogy miről beszélek.

- Ahj - forgattam meg a szemeim és elhatároztam, hogy elmagyarázom neki - Úgy értem, hogy ha nem akarok akkor nem megyek.

- Hétkor itt vagyok érted - csinált úgy Zayn mintha nem is hallott volna semmit majd felállt és kisétált az ajtón. Fújtattam egy nagyot és lehajtottam a fejem az asztalra. Miért bánik velem úgy, mint egy bábbal amit kedvére rángathat? Én ezt nem szeretem. Nem szoktam hozzá. És nem is fogok. Soha nem mondta meg senki, hogy mit csináljak. De a nagyon szomorú az, hogy nem tudok ez ellen mit csinálni. Zayn erősebb nálam. Nem is kicsivel.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy meg sem hallottam, amikor Anya feljött.

- Carly! Jól vagy? - sietett oda hozzám egyből.

- Aha, aha, minden oké - emeltem fel a fejem és csak ekkor éreztem, hogy a szemem könnybe van lábadva. Nem! Ez nem én vagyok. Én nem lehetek ilyen gyenge. Egy fiú miatt nem.

- Te sírsz? - vizsgált meg Anyu közelebbről.

- Csak bekönnyeztem. Ásítottam - próbáltam szépíteni. Megtöröltem az arcom az alkarommal és így szerencsésen elmaszatoltam a szemceruzám.

- Ez új divat? - mosolygott Anya, célozva arra, hogy a fekete csík a fülemig húzódik. Nevettem egyet és megráztam a fejem.

- Na most komolyan! Mi a baj? Mondott valamit Zayn? - ült le mellém.

- Hát ... Kijelentette, hogy este elvisz valahova. Hétre itt van - ismertem be rosszkedvűen. Reméltem, hogy lesz valaki aki megért, de pont ellenkezőleg történt.

- Hát de ez remek! Intézd el a fejed, indulunk vásárolni! - pattant fel Anya.

- Anyu! Te nem látod ezt? - mutattam az arcomra, célozva arra, hogy éppen pár másodperccel ezelőtt emiatt pityeregtem. De ő meg se hallotta, besietett a szobájába öltözni. Egy nagy sóhaj kíséretében feltápászkodtam és a fürdőbe mentem. Nem túloztam amikor azt gondoltam, hogy a fülemig szemfestékes vagyok. Gyorsan lemostam a sminkem és amennyire tudtam visszacsináltam, de mivel siettem nem lett olyan művészi. Mielőtt kimentem volna a fürdőből vetettem még egy pillantást a lila barátomra a nyakamon. Még mindig ugyan olyan volt, mint reggel. Nagy és ronda. Gyorsan előre dobtam a hajam és megigazgattam, hogy ne látszódjon a folt, majd kisiettem a fürdőből. Anya már teljesen útra készen állt az ajtóban.

***

- Nézd milyen szép színe van! Ez pont illik hozzád! - hozott oda hozzám Anya egy sötétkék csillogós miniruhát. Ez már vagy az ezredik volt. És valahogy sejtettem, hogy még a felén se vagyunk túl. Hogy nekem milyen hosszú délutánom lesz.

- Amúgy hova is mentek?

- Ha tudnám ... - sóhajtottam.

- Hát de így hogy válasszunk ruhát? Milyen pasas ez a Zayn, hogy azt se mondja, hogy milyen ruhát vegyél fel? - dühöngött Anya. Úgy látszik teljesen be van pörögve. Annyira belemerült ebbe a "kicsi lányomnak randija lesz, ruhát, cipőt, sminket kell neki válasszak" témába, hogy azt se vette észre, hogy én mennyire letört vagyok. Hát de mit is vártam? És visszatérve erre a Zayn mondja meg, hogy milyen ruhát vegyek fel témára ... Inkább ne!

Anya elrohant egy újabb ruháért én meg csak ültem tovább a kis zsámolyomon amit már vagy egy órája ékesítek. Szerintem az eladók már szobornak néztek. Pont tanulmányoztam az arcom az előttem lévő tükörben amikor éreztem, hogy a zsebemben megrezzen a telefonom. Gyorsan előszedtem és megnéztem, hogy kinek hiányzok.

"Jajj igen! El is felejtettem mondani, hogy mit vegyél fel. Valami sexy-t és vöröset ;) Z"

Szokás szerint ismét rám tört a rettegés miközben azt a pár mondatot olvastam. Egyből körbenéztem, hogy merre lehet. De nem találtam sehol. Felálltam, hogy Anya után menjek. Már pont elindultam volna amikor két kezet éreztem a csípőmön és egy forró leheletet a fülemen.

- Engem keresel? - morogta a fülembe kétségkívül Zayn.

- Nem - válaszoltam semlegesen, próbáltam elrejteni a bennem eluralkodó félelmet.

- Hát akkor?

- Eressz! - mondtam kicsit erélyesen, ügyet sem vetve a kérdésére. Megpróbáltam lehámozni magamról a kezeit, de ettől szorítása csak még erősebb lett.

- Segítek ruhát választani - suttogta még mindig a fülembe majd elengedett. Lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt majd hátra fordultam. Nem volt ott senki. Lehet, hogy csak képzelődtem? Nem, biztos, hogy nem. A kezem el volt fáradva a megerőltetéstől.

Még egyszer körülnéztem és megpillantottam a sorok között anyámat és újdonsült udvarlóm. Kedvtelenül odabattyogtam majd megálltam Anya mellett.

- Na? Találtál már valamit? - kérdeztem unottan Anyutól.

- Igen. Vagyis nem. Ezt Zayn találta. De szerintem ez a tökéletes ruha - mondta Anya és felém mutatott egy tűzvörös, ujjatlan mini ruhát.

- Szóval ebben kellesz mennem? - sóhajtottam.

- Igen - jelentette ki Anya és erre Zayn elvigyorodott.

- Hurrá - forgattam meg a szemem majd kivettem a kezéből a ruhát, hogy felpróbáljam. Ez ma már vagy a tizedik.

Belebújtam a ruhába és megnéztem magam a nagy tükörbe. Istenem, ez nagyon rövid! Alig takar valamit.

Remegő lábakkal kiléptem a fülkéből és megálltam Anyáék előtt.

- Tökéletes! - mondta Anya mosolyogva - Végre felvettél egy ruhát. Mindjárt jövök gyerekek, keresek hozzá valami cipőt - mondta Anya és el is rohant. Most gondolom nagy stylistnak érzi magát.

Figyeltem ahogy Anya járkál a sorok között majd észrevettem, hogy Zayn már túlságosan is közel van hozzám. Megragadta a csípőm és magához húzott.

- Ebben a ruhában nagyon jól néz ki a feneked - mondta és belemarkolt - Beindítottad a fantáziám - suttogta csábítóan a fülembe. Megint azt a gyengeséget éreztem. Szaggatottan kifújtam a levegőt és megpróbáltam eltolni magamtól Zayn-t, de nem engedett.

- Eressz el! - szóltam rá, amikor már kis ideje küszködtem.

- Egy feltétellel - mondta huncutul mosolyogva - Csókolj meg!

~ Nyolcadik Fejezet ~

Ahogy beléptem a konyhába megpillantottam Zayn-t. Ott ült az egyik széken és a telefonját nyomkodta. Megérezte, hogy ott vagyok, rám kapta a tekintetét, majd miután végigmért kajánul elvigyorodott. Ott álltam előtte egy szál törölközőben. Sietősen a lépcső felé vettem az irányt - nem hallottam mást, csak a fülemben dobogó vért és a papucsom csoszogását. Mivel Zayn pont a lépcső előtti széken ült így el tudta kapni a kezem és az ölébe húzott. A hajamból még néhány vízcsepp csöpögött így kicsit összevizeztem Zayn nadrágját és pólóját, ami úgy feszült rajta, hogy látni lehetett a kockáit.

- Mondták már neked, hogy nagyon sexy vagy? - morogta a fülembe. Én csak szaggatottan kifújtam a levegőt és meredtem arra a pár lépcsőfokra ami előttem volt. Zayn megsimította a combom és egyre feljebb vitte a kezét, már a törölköző peremét súrolták az ujjai. A döbbenet kiült az arcomra és a szívem félő volt, hogy kiugrik a helyéről. Felpattantam Zayn öléből, így a keze a térdére hullott.

- Na? Most mi van, Szivi? - vigyorgott rám. Nem válaszoltam, lerúgtam a bundás papucsom és felsiettem az emeletre, és továbbra is szorítottam magamon a törölközőt.

Kiszedtem a szekrényből valami fehérneműt, egy macinacit, meg egy rövid ujjú pólót és miután magamra zártam az ajtót öltözni kezdtem. Amikor leslattyogtam a konyhába - még mindig enyhén vizes hajjal - Zayn ugyan ott ült. Nem nagyon törődtem vele, kikerültem és behajoltam a hűtőbe. Persze amikor elmentem előtte rácsapott egyet a seggemre. Komolyan mondom, úgy bánik velem mint valami guminővel. Miután kiszedtem magamnak egy joghurtot és előkotortam a fiókból valami normális kiskanalat leültem vele szembe. Enni kezdtem a hideg ... ételt (?), de közben le nem vettem a szemem Zayn-ről. Ő se csinált mást, csak nézett rám a sötétbarna szemeivel. Pont amikor kidobtam az üres joghurtos dobozt kinyílt a bejárati ajtó, és tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy megjött anya. Odasétáltam az előszobához. Anya vagy öt szatyrot tartott a kezében, és majd megfúlt annyira lihegett. Kivettem a kezéből a zacskókat és a asztalra raktam azokat, Zayn pedig örömmel figyelte, ahogy járkálok előtte fel-alá. Miután kipakoltam mind az öt csomagot lehuppantam egy székre és megkérdeztem Anyát, hogy hogy van, próbáltam ügyet sem vetni Zayn-re. Anyu elkezdte a beszámolóját a napjáról, én figyeltem, Zayn pedig szerintem nem hallott semmit, mert a telefonját nyomkodta. Majd Anya bejelentette, hogy ő lemegy egy cigire és vigyorogva azt is hozzá tette, hogy legyünk jók. Na köszi szépen, Anyu.

- Este elviszlek valahova - jelentette be Zayn hosszas hallgatás után.

(Ne haragudjatok, csak ennyire tellett tőlem :( Húsvét után hozom a rész folytatását. Azaz remélem)

~ Hetedik Fejezet ~

- Valami baj van? - nézett rám Marco értetlenül. Én csak szaporán vettem a levegőt és tovább néztem a fekete autót. A sötétített ablaknak köszönhetően nem láttam semmit, de az érzékeim azt súgták, hogy igenis az ül benne akire én gondolok - Carly! Szólalj már meg! Kezdesz ijesztő lenni - szólalt meg ismét kicsit hangosabban. A torkomban lévő gombóc miatt nem bírtam megszólalni, csak belekaroltam Marco jobb kezébe.

- Léci ne menj el - könyörögtem elhaló hangon.

- Mi a baj Cars? - kérdezte és hallottam a hangjában, hogy tényleg megijesztem. Aggódott értem. Nem volt időm válaszolni, a kocsi ajtaja kinyílt és Zayn kiszállt belőle. A térdem megremegett és erősebben kapaszkodtam Marco izmos kezébe. Láttam Zayn arcában a sötétséget, a szemei szinte éj feketék voltak. És egyenesen felénk közeledett, elég gyorsan.

- Ez meg mit keres itt? - szólalt meg újra Marco amikor még Zayn távolabb volt tőlünk. Nem voltam biztos a hangomban, ezért inkább nem használtam. Zayn alakja egyre csak közeledett és nekem kezdett egyre kisebb lenni az önbizalmam. Csak markolásztam Marco kabátját, ő pedig egy idő után átkarolta a csípőm azzal a kezével ami számomra a védelmet nyújtotta. Furcsáltam ezt a lépését, de ő volt a támaszom. Kicsit magához terelt én pedig az oldalához simultam. Majd végül Zayn odaért.

- Ez meg miért ölelget,  baby? - kérdezte dühösen.

- Neked ahhoz semmi közöd - biccentett egyet lazán Marco, majd folytatta - Talán ismeritek egymást? - kapkodta a fejét kettőnk között.

- Neked ahhoz semmi közöd - ismételte Zayn gúnyosan - Le lehet kopni - szűrte a fogai közül majd megragadta a szabad karját és elrángatta tőlem. Marco kitépte a karját Zayn keze közül, ledobta a táskáját majd kicsit meglökte a vállánál. Zayn itt teljesen bedühödött, megragadta Marco kabátjának a gallérját és a falnak nyomta.

- Kopj le a csajomról - sziszegte az arcába. Marco felröhögött majd ellökte magától Zayn-t és hasba térdelte. Én pedig ott néztem őket, miközben egész testem remegett. Zayn felegyenesedett majd akkora jobb horgost adott Marco-nak, hogy ő a földön kötött ki. Ezek után rámászott, megfogta a gallérját és vadul ütni kezdte az arcát a szabad kezével. Mind ezt az iskola előtt. Hirtelen észbe kaptam. Zayn ott veri azt a hihetetlenül kedves srácot én meg remegő térdel meredek rájuk? Én is a földre hajítottam a táskám, odasiettem és megpróbáltam lerángatni Marco-ról az agresszív fiút. Azt az agresszív fiút akibe még aznap reggel beleszerettem. De most már látom: rosszul tettem. Olyan szinten megijeszt, hogy nem találok szavakat. És az az egészben a legrosszabb, hogy vele szemben gyenge vagyok, nem tudok mit csinálni.

Csak rángattam Zayn vállát, próbáltam leszedni Marco-ról, akinek az arca már tiszta vér volt.

- Menj innen! - lökött rajtam egy kisebbet és így én is a földre estem. Felhorzsoltam a tenyerem és a könyököm a betonban, de akkor az érdekelt a legkevésbé. Felálltam és újból arra vettem az irányt. Zayn rám szegezte sötét tekintetét majd ahogy látta, hogy milyen esetlen vagyok és, hogy mennyire félek megenyhült. A karja megállt a levegőben és a düh is eltűnt az arcáról. Felállt, ott hagyta Marco-t és hozzám lépkedett. Szaggatottan vettem a levegőt és a térdem továbbra is remegett, félő volt, hogy feladja a szolgálatot. Megfogta a két kezem és a tarkójára simította, ő pedig átkarolt a csípőmnél és a homlokát az enyémnek döntötte. Megrémisztett a közelsége. Leengedtem a kezeim, az egyiket a mellkasára tettem és kicsit arrébb toltam magamtól. Zayn megfeszült a kezem alatt és kicsit közelebb húzott magához, így ugyanannyi volt a távolság, mint mielőtt eltoltam volna magamtól: kevés.

- Engedd el, Malik! - hallottam meg Zayn háta mögül Marco hangját - Nem látod, hogy fél tőled?

- Te csak kussolj, Davis! - szólt vissza Zayn úgy, hogy rá se nézett. Hallottam ahogy Marco közelebb lépked és akaratlanul is megfogtam Zayn egyik karját. Nem akartam, hogy megint verekedjenek. Marco megállt mellettünk majd rám nézett.

- Jössz, Carly?

Lélegzetvisszafojtva kapkodtam a fejem a két fiú között. Figyeltem mindkettőnek a reakcióját. De semmi, csak meredtek rám.

- Megyek - mondtam és engem is meglepett, hogy mennyire halk a hangom. Zayn elengedte a csípőm majd nézett rám, várta, hogy elmenjek. Nem azért döntöttem így, mert Marco-val akartam lenni. Legszívesebben egyedül hazamentem volna és magányosan töltöttem volna a délutánt, hogy felfogjam a dolgokat és elgondolkozzak a történteken, de Marco-nak szüksége volt rám. Ha én nem rángatom el kórházba akkor senki, és ha nem viszi el senki akkor ő sem megy. Tudom milyen ez.

Marco arcán elterült egy önelégült vigyor majd elindult arra amerre indultunk volna. Zayn még vetett rám egy utolsó pillantást majd ott hagyott. Beült az autójába és elhajtott. Én Marco után siettem és miután beértem jobban szemügyre vettem a sérüléseit. A szája fel volt repedve, az orra be volt törve és folyamatosan csordogált belőle a vér, a szeme alatt óriási piros folt volt. Bezzeg Zayn-en egy karcolás sincs. Nem tudom, hogy ez, hogy történhetett.

Némán sétáltunk a végállomás felé majd amikor balra kellett volna térni én az ellenkező irányba mentem.

- Te meg hova indulsz? - nézett rám Marco értetlenül.

- A kórházba. És te is jössz - jelentettem ki és vártam, hogy megtegye felém azt a két lépést.

- Minek? - kérdezte és még mindig ott állt, ahol ott hagytam.

- Marco - sóhajtottam és visszasétáltam hozzá - Valljuk be, elég szépen elvert. Ezt meg kell néznie egy orvosnak - mondtam és a szájához értem, ahol fel volt repedve. Felszisszent egy aprót majd megadóan bólintott és bementünk a kórházba.

***

Miután hazaértem küldtem egy SMS-t Marco-nak, hogy épségben hazaértem majd lementem és engedtem egy nagy kád vizet. Miközben vetkőztem belenéztem a tükörbe és megakadt a szemem az egyre jobban liluló folton. Ez emlékeztet arra, hogy Zayn a magáénak nyilvánított. Végigfutott rajtam a hideg ahogy visszaemlékeztem a tegnap délutánra.

Miközben ültem a kádban egész végig azon gondolkoztam, hogy honnan ismerhetik egymást. Hisz tudják egymás vezetéknevét. És egyik sem kérdezte, hogy "Ez meg ki?". Miután nem találtam választ a fejemben elvetettem a gondolatot és tovább mosdottam.

Miután lefürödtem magamra tekertem egy törülközőt és lemostam az arcom, megmostam a hajam is. Majd gyanútlanul kiléptem a fürdőből. Én azt hittem, hogy egyedül vagyok otthon.

~ Hatodik Fejezet ~

- Az egész úgy volt, hogy hazamentem - kezdtem bele a mesélésembe - Aztán amikor vittem Lindának kaját ...

- Juuuj Linda! Imádom azt a kutyát - vigyorgott Lu csillogó szemekkel.

- Igen, tudom. Befejezhetem? Kösz - mondtam bunkón majd folytattam - És akkor meghallottam, hogy Zayn ordítozik egy pasival. Aztán a pasas megfenyegette, hogy ha nem tesz meg neki valamit akkor ... Jajj ezt nem tudom elmagyarázni. Veszekedtek és a pasi elkezdte, hogy ha nem tesz meg neki valamit akkor ... És Zayn közbevágott, hogy "akkor mi lesz?". És most idézem a pasast: "Ahogy látom a szomszéd csaj a gyengéd ..." Valami ilyesmi volt - hadartam vadul. Miért nem tudom én kifejezni magam? De szerencsémre Lu mindent értett, szinte itta a szavaimat. Persze nem szó szerint, az kicsit fura lett volna - És akkor Zayn bedühödött én meg berohantam. Délután meg átjött, ahogy hallottam anyával elég jól elvoltak, mert amikor bejöttek akkor röhögtek.

- Várj! - szakított félbe Lu én meg befogtam - Hogyhogy amikor bementek? Anyud vitte, vagy mi?

- Nem. Csengetett és anya engedte be - magyaráztam és közben vadul gesztikuláltam - Szóval ... Utána anya lement a pincébe bagózni én meg ott maradtam Zayn-nel. Megsimogatta a combom, én felpattantam, ő a falnak nyomott és ezt csinálta - emeltem el a hajam a nyakamtól. Lulu felszisszent és elhúzta a száját - Ennyire csúnya? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Eléggé - bólintott.

- A fenébe - dühöngtem és hátradőltem, így a hátam a kemény fának ütközött. Most is a szokásos helyünkön ültünk, az aulában az egyik oszlopnál (ami úgy van megcsinálva, hogy oda lehet ülni) ahonnan jó a kilátás. Mindenhova el lehet látni, de leginkább ezért választottuk ezt a helyet, mert ez mondhatni, hogy szembe volt a fotelekkel, ahol pedig egy népszerű, helyes fiúkból álló csapat szokott üldögélni. Jó a kilátás, na.

- Te - szólítottam meg Lulu-t, amire ő felkapta a fejét - Neked van angol házid? - kérdeztem.

- Miért, neked nincs? - döbbent le. Igen, tőlem megszokott, hogy mindig kész van a leckém.

- Dehogy, nekem meg van - nevettem fel - Csak még nem kérdezted, hogy odaadom-e.

- Mert megvan - húzta ki magát büszkén. Én csak lehajtottam a fejem és elkezdtem nevetni. Milyen büszke rá. Nobelt neki!

- Hé! Carly! - bökött oldalba Lulu. Én továbbra sem bírtam abbahagyni a nevetést, mert közben pár elég furcsa gondolat jutott eszembe. Lulu, türkizkék estélyiben, Nobel-díjjal a kezében. Hm. Érdekes - Carly! Marco közeleg! - sziszegte úgy, hogy halljam. Marco az akibe már lassan egy éve oda vagyok. Egy évvel jár felettem (végzős) és eszméletlenül helyes. Legalább is szerintem. Hirtelen felkaptam a fejem és nagy meglepetésemre már csak pár méterre volt tőlünk. És igen, egész biztos, hogy felénk tartott. Egyből a padlóra szegeztem a tekintetem és próbáltam megállítani az arcomon elterülő pírt. Elkezdtem igazgatni a hajam és a kezem nézegettem. Óráknak tűnt mire odaért.

- Hello - állt meg előttünk. Ezt onnan tudom, hogy láttam a Nike cipője orrát. Felkaptam a fejem, bár lehet, hogy nem kellett volna, túl közel volt, nekem meg rossz magasságban volt a fejem. Ezen Lu csak hangosan felröhögött én meg mégjobban elvörösödtem. Marco-nak leesett és hátrált egy lépést. Én meg ekkor pillantottam meg a kezében egy ismerős füzetet - Marco vagyok - mutatkozott be kedvesen és rám mosolygott - Ez véletlen nem a tiéd? - mutatta felém a füzetet. Felismertem a matekfüzetem, sima, piros, kockás füzet, elején tele firkákkal, rajta a nevemmel.

- D-de - hebegtem zavartan és elvettem tőle a füzetet. Gyorsan belenéztem, hogy mik is vannak benne. Mert egy-két füzetemben van egy két firka. Például a töri füzetembe bele van írva Marco monogramja. Szerencsémre nem volt benne semmi érdekes - Honnan tudtad, hogy az enyém? - néztem fel rá.

- Tipp - vont vállat és elmosolyodott.

- Én szerintem megyek - tápászkodott fel Lulu - Adsz termi házit? - vigyorgott rám.

- Persze - forgattam meg a szemem - Ott van a táskámban a füzetem, megismered - mondtam és Lulu-nak több sem kellett, felrohant az emeletre.

- Szóval Carly vagy, igaz? - ült le mellém Marco.

- Igen - bólintottam és a hajam a fülem mögé tűrtem. Közelről még sosem láttam. Azaz igen, egyszer amikor elengedett az ajtóban. Akkor is rám mosolygott. De ahogy ott ült mellettem ... Ezerszer közelebb volt. Barna szemei csak úgy ragyogtak, barna, már már fekete haja neki is fel volt állítva, akár csak Zayn-nek, arcát néhol anyajegyek díszítették, a mosolya pedig olyan ellenállhatatlan volt mintha egy óvodásé lenne. Ahhoz képest, hogy hasonlítanak Zayn-nel, Marco valahogy pont az ellentétét sugározza. Zayn olyan ... fenyegető. Marco pedig ártatlan.

- Mi van? - nevetett fel. Elbambultam miközben az arcát tanulmányoztam. Hupsz.

- Ja. Semmi - hebegtem pirulva. - Tizenkettőőőő ..... bé, igaz? - csináltam úgy, mintha nem tudnám, hogy melyik évfolyamba járna. Amúgy jól tudom, hogy cé, de így úgy tűnik, hogy nem vagyok megőrülve érte.

- Cé - mondta mosolyogva - Te pedig tizenegy á, igaz? - kérdezte szórakozottan. Gondolom tudja, hisz látta a füzetem. Csak bólintottam egy aprót - Mindig látlak a folyóson. Az egyik haverom meg van róla győződve, hogy követsz enged - nevetett.

- Mi? - néztem rá furán. Szerencsém, hogy jól tudok színészkedni. Pedig ez így volt, csakis azért lett az a törzshelyünk Lulu-val, mert onnan jól látom Őt - Én mindig itt ülök. Kivéve amikor nem - tettem hozzá mosolyogva.

- És nem akarnál inkább oda ülni? - mutatott a szokásos helyükre. Én csak zavartan elkezdtem sodorni az egyik haj tincsem.

- Zavar titeket a barátnőm? - kérdeztem vissza. Mert az fix, hogy Lu nélkül nem megyek - Mert kissé lökött - tettem hozzá, csak, hogy tudja, mibe vág bele.

- Miért, mi nem? - nevetett fel.

- Hát azt én nem tudom - vontam vállat. Pedig tudom jól, hogy azok. Volt már rá példa, hogy egyszerre mindannyian elkezdtek ordibálni és ugrálni. Gondolom nyert egy focicsapat vagy valami. Na hagyjuk, nem merülök bele a részletekbe.

- Mindegy - váltott vissza laza mosolyra - Következő szünetben gyertek oda! Közelebb van a büfé - érvelt. És igen, pont ott van a büfé is. Aminek én mondhatni, hogy törzsvásárlója vagyok - Megadod a számod? - tette fel a hirtelen kérdést amitől én kissé lesokkoltam. Miután gondolatban kiörültem magam elkértem a telóját, hogy beírjam.

- Jajj - húztam el a szám amikor valamit elrontottam. Valamiért más telefonjához nem értek, csak az enyémhez. Marco csak felnevetett, kivette a telefonját a kezemből és mondta, hogy diktáljam és ő beírja. Leadtam neki a számom majd ő megcsörgetett, hogy el tudjam menteni az övét. És így történt az, hogy számot cseréltünk. Wow! És még egyszer: WOW!

Marco mondta, hogy ő vissza megy a haverokhoz én meg mondtam, hogy felmegyek, mert mindjárt csengetnek. Egyszerre álltunk fel, egy ideig együtt mentünk, majd ő balra ment, a fotelekhez, én meg jobbra, a lépcsőhöz. Mielőtt felmentem volna hallottam, hogy ordítoznak. Visszanéztem és egy szőke srác, Steve Marco hátát ütögette. Azt hiszem elismerés képen. Talán fogadtak? Mindegy, nem érdekel, a lényeg, hogy beszélt velem és odahívott.

Amint beléptem a terembe Lulu a nyakamba ugrott és elkezdett faggatni.

-Mi volt? Mi volt? Mi voooolt? - vinnyogott a fülembe.

Elmeséltem neki a storyt, ő pedig ezt is csendben hallgatta.

- .... És megkérdezte, hogy nem-e ülünk oda hozzájuk - fejeztem be a mesélésem.

- És mit mondtál? - kérdezte Lulu izgatottan.

- Hát először úgy kérdezte, hogy megyek-e oda én meg megkérdeztem, hogy te is jöhetsz-e. Szóval következő szünetben ott ülünk - vigyorogtam. Lulu elkezdett sipákolni és megölelt. Szegény én. Szegény fülem.

- És várjál!  - jutott eszembe a legfontosabb. Előkapartam a telefonom a zsebemből és odaadtam neki - Nézd a legutolsó hívást!

Ahogy Lulu meglátott, hogy ki is hívott utoljára megint sipákolni kezdett.

- Mi ez a nagy öröm lányok? Valami híres színész ide jön? - állt mellénk Adam és közben feltűnően rágózott.

- Nem, csak ... Hagyjuk. Hosszú - mosolyogtam rá.

- Vagy az a téma, hogy azzal a nyálgéppel beszéltél becsengetés előtt? Láttalak titeket amikor mentem a büfébe - tippelgetett tovább és villantott egy teljes fogsoros mosolyt. Éreztem, hogy elkezdtem pirulni, Adam pedig elröhögte magát.

- Tűnés! Ez nem pasi téma! - bökte oldalba Lu, majd odébb lökdöste.

A nap kifejezetten lazán telt, dupla angolon filmet néztünk, matekon a könyvben dolgoztunk, és a termi még hátra volt. Az előtte lévő szünetben is a "menő társaságnál" ültünk. És Marco amikor visszajött a büféből hozott nekem túrós rétest. Amit mellesleg imádok. Lulu küldött felém egy olyan "ez egy jel" pillantást, én meg "válaszoltam" neki egy "inkább hagyjuk"-al. Igen, mi így szoktunk néha kommunikálni, szavak nélkül is megértjük egymást.

- Hány órátok lesz? - kérdezte Marco még a harmadik szünetben, azután jött volna az utolsó óránk.

- Négy. Szóval még egy - mondta Lulu, addig kivette a nyalókát a szájából.

- Az jó, nekünk az ötödik lyukas lesz. Merre mész? - nézett rám.

- Végállomásra - motyogtam zavartan.

- Oké. Steve, megyünk? - nézett Marco a szőke haverjára. Az meg persze bólogatott, mint a kis kutya figurák az autóban - Majd visszafelé megállunk cigizni - mondta Marco lazán majd beleivott a kólájába. Igen, én ezt eddig is tudtam jól, hogy cigiznek. Had csinálják.

- Ugye ti nem bagóztok? - nézett ránk Steve kicsit komolyan.

- Nop - rázta meg a fejét Lulu majd beleivott a fantájába, amit félrenyelt, szóval két percig veregettem a hátát.

A termi is hamar elment, az óra első felében - kivételesen - ellenőriztük a házit, majd természetfilmet néztünk. Komolyan mondom, nagyon jó volt. Ilyen unalmas filmet még nem láttam. És az volt az egészben a legjobb, hogy amikor feltűnt egy bogár, akkor minden lány sikoltozott. A fiúk meg csak a fejüket fogták és néha összenéztek.

Miután véget ért ez a borzalmas óra is, aminek köszönhetően kisebb halláskárosodást szenvedtem, Lulu-val táskástól kimentünk az aulába, ledobtuk a táskánkat a színpadra majd besiettünk az ebédlőbe. Azaz Lu sietett én inkább szökdeltem, de ez részlet kérdése. Szokás szerint beálltunk a sor végére - ami már akkor kígyózott, mivel a tanár még öt percig bent tartott minket -, majd vártuk, hogy haladjon.

- Hé! Nem jöttök ide? - ordított hozzánk Dave, és ott voltak a többiek is, azaz az egész menő csapat. Lu-val összenéztünk, vállat rántottunk, majd olyan "miért ne?" stílusban előrementünk hozzájuk. Szokás szerint betolakodnak a kicsik elé. Hát ez van. Két ember között benyúltam, hogy eltudjak venni egy poharat, de elgondolkoztam, majd kettőt vettem és odanyújtottam Lulu-nak. Miután szereztünk tálcát meg evőeszközt is elvettük a kaját és követtük Steve-éket. Leültünk öten, majd később csatlakozott hozzánk a többi "menő" is. A kaja szokás szerint rémes volt, de ezt már megszoktam.

Hamar megebédeltünk majd kimentünk az aulába, én felvettem a kabátom, sálam és felkaptam a táskám. Lulu odajött hozzám, megölelt, mivel ő sietett haza és másik irányba megy. Szóval így történt, hogy én, Steve, Marco és Dave együtt elindultunk a buszvégállomás felé. Azaz csak indultunk volna. Mivel Steve-nek és Dave-nek eszükbe jutott, hogy dolguk van. Szóval ők felsiettek az emeletre. Én meg kiléptem Marco-val a suliba és beszélgetni kezdtünk. Csak egy fél mondatot mondtam el amikor megpillantottam egy ismerős fekete autót.

- Jajj ne - motyogtam halkan.

~ Ötödik Fejezet ~

Éjjel arra ébredtem, hogy vibrál a telefonom a párna alatt. Majd meghallottam azt az ismerős dallamot is, ami a csengőhangom. Kikotortam a fejem alól a kis készüléket majd megnéztem, hogy ki mer engem ilyenkor zavarni. Lulu. Hát persze. Rátapasztottam az ujjam a zöld gombra majd a fülemhez emeltem az aprócska telefont.

- Mondd gyorsan, aludni akarok! - morogtam bele a telefonba és még én is meglepődtem, hogy milyen szörnyű a hangom.

- Csak mondd, hogy mi van! Volt nálad? - tért egyből a tárgyra. Hát persze, hogy Zayn-ről volt szó.

- Igen, volt - mondtam és elengedtem egy nagy sóhajt.

- És mi történt? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy már nagyon kíváncsi.

- Figyelj .... Majd elmesélem a suliban. Rohadt fáradt vagyok - mondtam és közbe belenyomtam a fejem a párnába. Ha Lulu nem szólal meg tuti, hogy leragadnak a szemeim. De persze ezt az idilli pillanatot is meg kellett szakítsa, mint az összeset.

- Rendben. Akkor majd holnap beszélünk. A kapuban várlak majd - jelentette ki.

- Hajnali fél hatkor? - vágtam kicsit hülye fejet. Úgy se látja, de már ismer, tudja, hogy mikor mit csinálok.

- Igen! - csattant fel.

- Jól van na - forgattam a szemem. Inkább nem veszekedtem vele, túlságosan is késő volt. Nem értem, hogy ő, hogy tud még ilyenkor is toppon lenni - Aludhatok? - kérdeztem és utána elengedtem egy sóhajtást.

- Igen - egyezett bele - Aludj jól!

- Te is - mondtam és kinyomtam a telefont. Ismét a párnám alá süllyesztettem a kütyüt és lehunytam a szemem, vártam, hogy újból elragadjon az álom.

***

Utána már csak akkor ébredtem meg amikor az ébresztőm elkezdett sipákolni. Előhalásztam a párnám alól a telefonom, lenyomtam szundira és magam mellé dobtam. Betakaróztam nyakig és úgy terveztem, hogy még fekszem öt percig. Csak terveztem.

- Carly! Csipkedd magad, Zayn jön érted! - kukkantott be anya a szobámba.

- Mi? - estem ki az ágyból, szó szerint.

- Jól hallottad. Valami csinosat vegyél fel!

- Minek? - vágtam értetlen fejet és közben feltápászkodtam a padlóról, mert nem túl kényelmes.

- Zayn nagyon rendes - jött közelebb hozzám.

Igen, nagyon rendes. Komolyan. Csak éppenséggel kukkol órákon és tudja a nevem meg a telefonszámom. Azon kívül minden stimmel. Azaz majdnem minden. Még az a tegnapi "beszélgetés" is szúrta az oldalam. Ki tudja, hogy milyen alvilági féreg ez? - cikáztak a fejemben a gondolatok

- És mit ne mondjak elég helyes - folytatta - Szeretném ha megkedvelne téged - ekkor újból megcsörrent a telefonom. Mindketten  odakaptuk a fejünket, de csak az ébresztő volt. Felkapartam a telefont az ágyból, végleg kinyomtam majd visszadobtam - Rendes leszel Zayn-nel, oké? - vágott anya szigorú fejet.

Erre nem tudtam mit mondani. Anyának nem kell tudnia róla, hogy Zayn miket is tesz. Inkább hallgattam és a szekrényemhez léptem. Kidobtam egy mellben behúzott, kissé bő, kék-fehér csíkos rövid ujjú felsőt, aminek a mellénél két lila gomb volt és egy koptatott csőfarmert. Előkotortam a fehér pulcsim is majd vártam, hogy anya mondjon valamit.

- Ez talán jó lesz. De milyen cipőt veszel fel hozzá? - dörzsölgette az állát.

- Csizmát? - néztem rá furán. Télen mi mást vegyek fel hozzá?

- Nem! Megvan, hogy mit veszel fel! - csillant fel a szeme. Én csak vártam, hogy kinyögje - Vettem neked egy telitalpas zárt cipőt. Az jó lesz! - vigyorgott majd ment is le, gondolom előkeresni a tipegőt. Ezt én csak egy sóhajtással nyugtáztam majd bementem a fürdőbe és rendbe szedtem magam. Minimum negyed óra míg csinálok valamit a hajammal, úgyhogy nem volt kevés idő.

- Carly! Siess már! - kiáltott fel anyu, amikor már a nadrágom vettem fel. Visszakiáltottam, hogy mindjárt kész vagyok majd begomboltam a nacim, a zsebembe süllyesztettem a telefonom, a szekrényről a fülhallgatóm, bedobáltam még pár cuccot a táskámba ami az asztalon maradt majd letrappoltam a tatyimmal a vállamon.

- Vedd fel! - nyomott anya a kezembe egy pár cipőt. Elég jól nézett ki. Ledobtam a fekete hátizsákom a lépcsőre, leültem a székre és belebújtam a telitalpasba. Pont jó volt.

- Ez tetszik - mosolyogtam anyára. Ő csak kihúzta magát amolyan "tudom én, hogy mi kell a lányomnak" stílusban. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

- Itt van Zayn! - csillant fel a szeme. Úgy vette a dolgokat mintha neki "udvarolna", de komolyan - Menj! - parancsolt rám. Nekem ekkor jutott eszembe, hogy éjjel Lu is megígérte, hogy értem jön. Ó, a fenébe! Ezek kinyírják egymást. Legalább is ha Lulu-n múlik. Fogtam a zsákom, rohantam vele az előszobába és ledobtam a cipős szekrény elé amíg felvettem a kabátom és a sálam.

- Mi történt, hogy hirtelen ilyen lelkes lettél? - kérdezte anya vigyorogva és nekitámaszkodott a falnak.

- Semmi, csak .... Mindegy. Mentem. Szia! - felkaptam a hátizsákom, adtam egy puszit anyának és kimentem. Különösen óvatosan mentem le a lépcsőn, mert a jég és a magassarkú nem pont a legjobb párosítás. És láss csodát! Ott voltak mindketten, Lulu is és Zayn is.

Lu fagyos pillantásokkal pásztázta Zayn-t, az meg ügyet sem vetve rá engem nézett miközben kinyitottam a kaput.

- Szia baby! - húzott magához szorosan a csípőmnél fogva és egy puszit adott a számra. Azaz csókot akart, de én nem engedtem, ezért csak az ajkam nyalogatta. Fél szememmel Lu-ra pillantottam és láttam, hogy az álla már a földet súrolja. Küldtem felé egy segítségkérő pillantást majd szorosan összecsuktam a szemem, mert Zayn az ajkamba harapott. Felszisszentem egy aprót majd ellöktem magamtól.

- Végre! - nézett Lulu az égre.

- Szerintem mehetsz - mondta fagyosan Zayn.

- Szerintem meg nem - pofázott vissza Lu. Jajj ne, ebből baj lesz - Carly-ért jöttem, úgy volt, hogy együtt megyünk suliba.

- Oh tényleg? - nézett rám Zayn sötét szemekkel.

- Öööö - kezdtem csavargatni a hajam - Igen - ismertem be halkan. Lu-nak egy pimasz vigyor ült ki az arcára. Felnéztem Zayn-re. Ijesztő volt ahogy felém tornyosult. Szemeiben csak úgy izzott a düh. Szóval nála nem jó kihúzni a gyufát.

- L-lu - dadogtam - Nagy baj lenne ha mégis Zayn-nel mennék? - kérdeztem és közben a földet fixíroztam.

- Mi van? - kérdezte kissé hisztérikusan.

- Z-zayn .... - szólítottam meg az előttem álló személyt remegő hanggal, de még mindig nem mertem felnézni.

- Igen szivi?

- Elvihetnénk Lulu-t? Nem akarok vele kitolni, ha már eljött ide ... - kezdtem volna magyarázkodásba, de Zayn közbevágott.

- Jöhet - adta meg magát egy sóhaj kíséretében - De! - igen, mindig van egy "De!" - Amint kinyitja a száját és megmukkan esküszöm, hogy kirakom.

- Lulu, kuss van! - néztem rá és ő meg eljátszotta, hogy becipzározza a száját. Így lett az, hogy hárman, "barátias" hangulatban autókáztunk a suliig.

***

- Hány órád lesz? - kérdezte Zayn miután elküldte Lu-t. Közben a fekete autónak nyomott, keze a csípőmön pihent.

- Miért érdekel? - váltottam bunkóra.

- Hazaviszlek. Csak mondd, hogy mikor végzel!

- H-hét - dadogtam. Már rettenetesen közel volt hozzám. A lepkék elkezdtek csapkodni a hasamban, én meg félájultnak éreztem magam. Miért vált ki belőlem ilyen reakciókat?

- Ami azt jelenti, hogy ....

- Hogy még maradok egy órát beszélgetni. Szóval olyan háromkor végzek.

- Rendben - bólintott egy aprót és még közelebb jött - Én itt várlak majd - mondta és mélyen belenézett a szemembe. Miért kell olyan gyönyörűeknek lenni azoknak a zöldes-barna szemeknek? Miért? A lepkék még erősebben csapkodtak én meg már kezdtem azt hinni, hogy a lábaim feladták a szolgálatot. Most először örültem annak, hogy Zayn tart, különben elterültem volna a földön. Hirtelen egy apró puszit nyomott ajkaimra amitől nekem kicsúszott egy apró sóhaj a számon. Zayn erre csak pimaszul elmosolyodott és ellökte magát tőlem.

- Akkor háromkor - köszönt el. Bólintottam majd bementem a suliba, Lu pedig szokás szerint vad faggatózásba kezdett.