2013. október 25., péntek

Problem

Sziasztok! Nem tudom, hogy van-e még olyan személy, aki felnéz a blogra, de azért írok. Bocsi, de nem hiszem, hogy hozni fogom az ígért bejegyzést. Szerintem nem szükséges. DE! Érdekelne, hogy ti hogy képzeltétek a blogot. Akár a facebook csoportba, akár megjegyzésbe, akár e-mailben írhattok ... Ahol csak el tudtok érni :) De nem is ez a fő ok amiért írtam ... Szeretném, ha az új blogomnak is lenne annyi látogatója mint ennek volt. Szóval lehet kattintgatni:

Tina xx

2013. szeptember 20., péntek

Sajnálom - azaz itt a vége, fuss el véle ....

A szívem szakad meg. Úgy érzem, hogy mindjárt elbőgöm magam. Aki benne van a csoportban, az sejtheti, hogy miről van szó. 
Úgy döntöttem, hogy a blogot bezárom. Nincs értelme. Lassan egy hónapja nem hoztam részt, és nem tudom, hogy mikor tudnék hozni. Szánalmas egy élősködő vagyok ... Sose tudok befejezni valamit, ha elkezdem. Ebben lehet, hogy az is közrejátszik, hogy túl hosszúra terveztem a blogot. Az is, hogy kevés időm van. Nem tudom, hogy mennyire hiszitek el, de a hónapban most vagyok kb. harmadjára gépnél.
Ha valaki igényt tart rá, egy másik bejegyzésben szívesen leírom, hogy miket terveztem még a blogba. Csak, hogy ne halljatok meg bután.
És még valami! Nem tudom, hogy ki tud róla, és ki nem, de megépült egy új történet a fejemben. Nagyon remélem, hogy ez nem fog csődbe menni, és, hogy végig tudom vinni a végéig. FIGHT THE PAIN (klikk!)
Nagyon köszönöm a 24 feliratkozót, a 28 tagot a csoportban, a 9824 oldalmegjelenítést, és a 44 kommentet.
Szerettelek, és szeretlek titeket, ezt ne feledjétek!

Tina

2013. augusztus 17., szombat

Szünet

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy ezt egy rész elé írom, de sajnos nem jött össze. Bocsi!
Szeretnék kivenni egy hét pihenőt. De az is lehet, hogy ez el fog húzódni. Még nem tudom.
de ne aggódjatok, közben kidolgozom a részeket, és lesz egy nagy visszatérésem :)

Addig is legyetek jók ... vagy ne :D

Puszi: Tina xx

2013. augusztus 16., péntek

Díj #1


Köszönöm a fejlécet Mia-nak!

Szabályok
Írj magadról 11 dolgot!
Válaszolt 11 kérdésre!
Tegyél fel 11 kérdést!
Küldd tovább 11 embernek!


11 dolog rólam
1) Akármennyire is meglepő tizenkét éves vagyok.
2) A történetben van egy pár (khm kicsit sok) szereplő, akit általam ismert személyekről formázok.
3) Rágom a körmöm :$
4) Mondhatni, hogy két személyiségem van. Van az életvidám, hangos Tina, meg a csendes, visszahúzódó, kissé depressziós Tina.
5) Általában hideg a lábam :D
6) Imádom az állatokat.
7) Néhanapján elgondolkodom, hogy az ismerőseim hogy viselnek el. Elég idegesítő lehetek.
8) Nem nagyon szoktam könyveket olvasni.
9) Már nincs harminc valahány fok, de én még mindig rövidnadrágban, és rövid ujjúban flangálok.
10) Az előbb ettem sült pille cukrot és hát ... Majdnem kidobtam tőle a taccsot. Nagyon nem jó.
11) Évvégén a legjobb átlagom angolból volt.

Válaszok a kérdésekre
1) Melyik a legszebb város, ahhol jártál? - Nem vagyok egy kirándulós típus, de nem rég voltam Certezén (azt hiszem így kell írni), Romániában, és anyám ... azok a házak.
2) Van testvéred? - Van egy öcsém, meg két mostohatestvérem.
3) Melyik családtagoddal ápolod a legjobb viszonyt? - Egyértelműen unokatestvéremmel.
4) Általában mennyi idő alatt írsz meg egy részt/fejezetet a blogodra? - Attól függ. Ha nagyon nem jön az ihlet, akkor akár napokig is el tudok tökölni egy résszel. Ha már kigondoltam, hogy mi lesz, akkor akár fél óra alatt is meg tudom írni.
5) Hallgatsz más zenét is 1D-n kívül? - Természetesen. De most nem kezdek el példákat modnani, mert az eltartana holnapig :)
6) Szereted az Éjjel-Nappal Budapestet? - Nagyon nem :'). Régen néztem apáékkal, de lemaradtam. Ez az a sorozat, ahhol mindenki kavar mindenkivel, és mindig nyitvamaradnak az ajtók, vagy ha nem, akkor csapkodják őket :'D.
7) Mit gondolsz Miley Cyrus-ról? - Szeretem a zenéjét. Régen néztem a Hannah Montanat (hah, ki nem?) is. Mondjuk szerintem így, hogy levágatta a haját, és stílust váltott nem olyan szép, mint előtte, dehát ő tudja.
8) Hány évesen szeretnél családotalapítani? - Kb. 25 évesen.
9) Féltékeny típus vagy? - Szerintem igen.
10) Van Skype-od? - Nem tudom a jelszót :'D.
11) Szőnyeg vagy parketta van a szobádban? - Parketta, és rajta szőnyeg :D Azaz nem padlószőnyeg van.

11 kérdés
1) Mióta blogolsz?
2) Mi a véleményed a saját írásodról/munkáidról?
3) Vannak plüsseid?
4) Mi a hobbid?
5) Milyen zenéket hallgatsz?
6) Kedvenc ruhadarabod?
7) Mi a véleményed a melegekről/lezbikusakról/biszexuálisakról?
8) Miért kezdtél bele a blogodba?
9) Melyik a kedvenc évszakod?
10) Mi a kedvenc ételed?
11) Mit mondtál utoljára?

Akiknek küldöm

2013. augusztus 14., szerda

~ Huszonegyedik Fejezet ~

- Mikor? - kérdezte mosolyogva.
Na áljunk meg egy szóra! Semmi kifogás? Semmi tiltás? Ki ez, és mit csinált az anyámmal? Mi az, hogy mosolyog azon, hogy a kicsi lányának randija lesz? Már akkor bedühödött, ha megtudta, hogy tetszik nekem valaki.
- Mi? Anya te ... Jól érzed magad? - ráncoltam a szemöldököm. Ő csak értetlen tekintettel meredt rám - Mi ez a nagy szimpátia Zayn felé? Vele elengedsz bárhova. Ezelőt ha azt mondtam, hogy átjönne egy srác kitört a harmadik világháború.
- Zayn-t kedvelem. Ennyi - vont vállat - Ja, és mivel a szomszédba lakik, bármikor kinyírhatom, ha ártana neked - tette hozzá, mire én elnevettem maga. Hölygeim, és Uraim: Ő itt az anyám!

***

- Szia, Szépségem - üdvözölt Zayn mosolyogva, majd adott egy puszit arcomra.
- Szia, Zayn - motyogtam kissé zavartan, miközben kisöpörtem egy hajtincset arcomból.
- Kész vagy?
- Igen, mehetünk - mondtam, mire Zayn kinyitotta nekem fekete kocsija ajtaját. Behuppantam a bőr ülésre, majd bekapcsoltam a biztonsági övet - És hova is viszel? - kérdeztem, miután Zayn is beült.
- Az titok - mosolygott, majd beindította a motrot.
- Nem szeretem a meglepiket - dünnyögtem.
- Fél órát csak kibírsz - nézett rám egy pillanatra, miközben lehajtott a dombról.
- Fél óra? Kiviszel a városból, vagy mi? - kérdeztem, kissé fennhangon. 
Zayn elnevette magát, de em válaszolt. Ez idegesített. Tudni akartam, hogy hová visz. Nem bíztam benne annyira, hogy akárhova vihessen. Mi van ha elvisz egy erdőbe, megerőszakol, majd ott hagy meghalni? Juj.
Ujjaim a rádióra csúsztattam, s elkezdtem rajta váltogatni az adókat, mígnem megállapodtam egy frekvencián.
Zayn a szám közepén dúdolni kezdett, majd végül halkan énekelni. Fejem felé fordítottam, s hallgattam csodás hangját. Akaratomon ellenére is elmosolyodtam. Mintha egy angyal énekelne.
- Nagyon jó hangod van - jegyeztem meg, még mindig vigyorogva. Ahogy láttam Zayn kissé zavarba jött. Talán nem volt tudatában, hogy énekel. Vagy, hogy én az autóban vagyok.
- Megérkeztünk - jelentette ki. Mi? A semmi közepére jöttünk?
Zayn kiszállt az autóból, majd kisegített engem is. Az autónak döntött, majd benyúlt a kalaptartóba, s kiszedett onnan egy kendőt.
- Mire kell az? - kérdeztem kissé félve. Tényleg meg fog erőszakolni a semmi közepén.
- Ne kérdezősködj annyit - mosolygott, majd megfordított, s a sötét anyagot szememre kötötte.
- Zayn, ez nagyon nem vicces.
Válaszul csak egy halk nevetést kaptam, majd Zayn megfogta kezem, s elkezdett húzni maga után.

***

Arra keltem, hogy a nap szemembe sütött. Megdörzsöltem arcom, majd felültem az ágyban. Jól körülnéztem, majd rájöttem, hogy ez nem az én szobám. Lenéztem magamra, s Zayn fekete pólóját láttam felsőtestemen. Megijedtem. Nem tudtam, hogy mi történt az este.
Az ágy másik felére tekintettem, így megpillanthattam Zayn-t, aki nekem háttal aludt. Édes Istenem, mondd, hogy nem!
Kimásztam az ágyból, majd körbejártam a kis szobát. Fürdőruhám, s Zayn fürdőgatyája a fűtőtesten pihent. A kisasztalon találtam egy üveg megbontott fehérbort. Egy fél kortynyi maradt az alján. Leültem a székre, s próbáltam felidézni emlékeim.

2013. augusztus 11., vasárnap

~ Huszadik Fejezet ~

- Szűz vagy? - ismételte kérdését.
- Majd pont veled fogom megosztani - horrkantottam.
- Szóval igen.
- Mégis honnan veszed? - szökött hangom még magasabbra. Így elmehetnék akár operaénekesnek is.
- Onnan, hogy ha már nem lennél az, simán rávágtad volna, hogy nem.
- Erről nem akarok beszélni - motyogtam, miközben kimásztam az ágyamból.
- Most meg mégis hova mész? - nézett fel rám.
- Kiengdni téged - utaltam arra, hogy távozhatna. Zayn értetlenül nézett rám, majd megfogta a kezem, s közelebb húzott magához. Lepkéim ismét feléledtek, s szívverésem felgyorsult. Nem! Nem szabad!
- Most miért vagy ilyen? - kérdezte, miközben felált, s felém tornyosúlt. Felpillantottam zöldesbarna szemeibe, miközben kezeim kihúztam hosszú ujjai közül.
- Azért, mert turkálsz a sexuális életemben - mondtam erélyesen, miközben még mindig szemeibe bámultam. Zayn-nek megjelent egy játékos mosoly az arcán, majd elkezdett az íróasztalom felé tolni. Mikor odaértünk Zayn teljesen nekitolt, fenekem nekiütközöztt a kemény fának. Kicsit feljajdultam, de ő nem törődött vele, megfogta a combom, és felültetett a füzeteim mellé. Tenyerem mellkasára raktam, s megpróbáltam eltolni magam - sikertelenül. Zayn stabilan állt előttem, s arcával egyre csak közeledett.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - morogta a fülembe. Ajkai súrolták bőröm, ez kissé beidított.
- I-igen - dadogtam, miközben próbáltam elnyomni.
- Elmegyek. Egy feltétellel.
Hallgattam, vártam, hogy elmondja feltételét.
- Gyere el velem egy randira!
Szívem nagyot dobbant, majd kihagyott. Egy újabb randi.
- Mikor? - szökött ki számon.
Carly! Te bolond! Mit csinálsz? Ez egy veszélyes barom! Egy veszélyes barom!!! - sikítozta egy belső hang. Nem törődtem vele, vártam Zayn válaszára.
- Holnap este. Ne nagyon öltözz ki! És ... hozz magaddal fürdőruhát ... vagy ne - tette hozzá vigyorogva.
- Akkor most fürdeni fogunk, vagy nem? - ráncoltam a szemöldököm.
- Fürdeni fogunk - vigyorgott.
Eltoltam lábaim közül, majd lehuppantam az asztalról.
- Akkor kikísérlek - motyogtam, majd lehajtott fejjel elindultam kifelé.


***

- Újabb randi? - csattant fel Lulu.
- Hát ... Igen - mosolyogtam, miközben hajam csavargattam. Olyan vagyok mint egy szerelmes tinédzser. De miről is beszélek? Hisz az vagyok.
- Te hülye vagy - vágta hozzám.
- Kösz, én is szeretlek - nevettem - Na mennem kell. Szia - hadartam, majd letettem a telefont. Az aprócska készüléket ágymra dobtam, majd lebaktattam a meredek lépcsőn, így megpillanthattam anyát.
- Szia Carly! - köszöntött, miközben kabátját a székre dobta.
- Milyen napod volt? - kérdeztem, miközben leültem a lépcsőre.
- Ahh kész őrültekháza - horkantott - Neked? Jobban vagy már?
- Igen, jobban vagyok. Már órák óta nem is tüsszögtem.
Elgondolkodtam, hogy milyen körítéssel mondjam el neki, hogy újabb randim lesz. Talán kicsit sokat gondolkodhattam ezen, mert anyának feltűnt, hogy valami nincs rendben.
- Nem akarsz mondani valamit? - fürkészta az arcom, miközben kipakkolt a szatyrokból.
- Ömm ... Csak azt, hogy ... Randim lesz ... Zayn-nel.

2013. augusztus 4., vasárnap

~ Tizenkilencedik Fejezet ~

Reggel arra ébredtem, hogy majd kiszakad a tüdőm. Egyből felültem ágyamon, s próbáltam nem megfulladni. Miután végre normálisan vettem a levegőt, telefonom után nyúltam, s megnéztem, hogy mennyi az idő. Még volt tíz percem, hogy csörögjön az ébresztőm. Vettem egy nagy levegőt, és kimásztam az ágyamból, majd bebattyogtam a fürdőmbe.


***

Miközben a csizmám húztam ismét elkapott a köhögés. Le kellett ülnöm a földre, mert úgy éreztem, ha nem teszem, összeesek.
- Minden rendben? - állt meg anya az előszoba ajtóban.
- Aha, persze - töröltem meg könnyes szemem. Utálom, amikor már annyira köhögök, hogy már sírok tőle. Miközben tovább babráltam a csizmámmal megint elkezdtem köhögni, s közben valami facsarta az orrom is. Igen, ez egy erős megfázás.
- Meg vagy hűlve - állapította meg anya, és leguggolt elém. Tenyerét homlokomra hejezte, majd pár másodpercig ott hagyta.
- Lázad van - állapította meg, miközben felállt - Ma nem mész suliba - jelentette ki.
- Mi? - kérdeztem kissé magas hangon - Ma foglalunk össze töriböl, következő órán témazáró. Muszáj mennem - tiltakoztam.
- Hát pedig ma itthon maradsz. Vetkőzz le!
Nagyot sóhajtottam, majd elegettettem kérésének: levettem csizmám, s pulcsim, majd felballagtam a szobámba.

***

Jól beöltözötten indultam ki az udvarra, hogy vigyák Lindának valamit enni. Miközben köntöttem neki a kutyakonzervet, megsimogattam fekete bundáját.
- Helló Szépségem - hallottam egy hangot mögülem, mire egyből megugrottam. Hátrapördültem, így megpillanthattam Zayn-t a kerítésnek dőlve. Szívem egyből szaporábban vert, s kimelegedtem. 
- Szia - nyögtem ki. Zayn biccentett, hogy menjek közelebb hozzá, így átgázoltam a havon, s odamentem a drótkerítéshez. Ujjaim beakasztottam az aprócska lyukakba, s közel dőltem hozzá.
- Hogyhogy itthon vagy? - nézett mélyen a szemembe. Istenem, azoka  gyönyörű, zöldesbarna szemek.
- Megfáztam.
- Mondtam, hogy ne maradj kint annyit - szidott Zayn mosolyogva - Most átjöhetnél. Üres a ház.
Enyhén ajkamba haraptam, és lehunytam a szemem. Nem. Nem szabad. Anya kinyírna, ha megtudná, hogy csavargom, mikor az ágyamban kéne feküdnöm. Bár kitudja, ahogy látom Zayn-t eléggé kedveli.
- Nem - motyogtam halkan.
- Miért nem? - érdeklődött. Ajj, most mit mondjak neki? Azt, hogy mert anyám nem engedne?
- Inkább maradok itthon - magyaráztam, s közben megindultam házunk felé a kerítés mentén.
- Akkor átmegyek én - invitálta meg magát Zayn. Hallott már oylanról, hogy udvariasság? Nem hiszem.
- Biztos, hogy át akarsz jönni? - fordúltam felé felhúzott szemöldökkel. Ő csak bólintott egy határozottat, majd ellökte magát a kerítéstől.
- Tíz perc és nálad vagyok.

***

- Minek tanulsz te latint? - kérdezte Zayn, miközben a sárga könyvet nézegette. Kicsit helyezkedtem az ágyamban, majd válaszoltam:
- Mert kötelező tantárgy.
Zayn felhorkantott, majd ledobta a könyvet barna asztalomra, s ágyam szélére ült.
- És mit is akarsz csinálni? - érdeklődtem, miközben arcát kémleltem. Ajkai kaján vigyorra húzódtak. Kellett nekem megkérdezni.
- Meg szeretnélek ismerni.
- Hát akkor ismerj meg! Kérdezz! Amit csak akarsz - hadartam, miközben kitámasztottam fejem. Zayn kicsit elgondolkodott, majd rám nézett.
- Szűz vagy még?
- Tessék? - szökött fel hangom két oktávnyit.