2013. augusztus 11., vasárnap

~ Huszadik Fejezet ~

- Szűz vagy? - ismételte kérdését.
- Majd pont veled fogom megosztani - horrkantottam.
- Szóval igen.
- Mégis honnan veszed? - szökött hangom még magasabbra. Így elmehetnék akár operaénekesnek is.
- Onnan, hogy ha már nem lennél az, simán rávágtad volna, hogy nem.
- Erről nem akarok beszélni - motyogtam, miközben kimásztam az ágyamból.
- Most meg mégis hova mész? - nézett fel rám.
- Kiengdni téged - utaltam arra, hogy távozhatna. Zayn értetlenül nézett rám, majd megfogta a kezem, s közelebb húzott magához. Lepkéim ismét feléledtek, s szívverésem felgyorsult. Nem! Nem szabad!
- Most miért vagy ilyen? - kérdezte, miközben felált, s felém tornyosúlt. Felpillantottam zöldesbarna szemeibe, miközben kezeim kihúztam hosszú ujjai közül.
- Azért, mert turkálsz a sexuális életemben - mondtam erélyesen, miközben még mindig szemeibe bámultam. Zayn-nek megjelent egy játékos mosoly az arcán, majd elkezdett az íróasztalom felé tolni. Mikor odaértünk Zayn teljesen nekitolt, fenekem nekiütközöztt a kemény fának. Kicsit feljajdultam, de ő nem törődött vele, megfogta a combom, és felültetett a füzeteim mellé. Tenyerem mellkasára raktam, s megpróbáltam eltolni magam - sikertelenül. Zayn stabilan állt előttem, s arcával egyre csak közeledett.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - morogta a fülembe. Ajkai súrolták bőröm, ez kissé beidított.
- I-igen - dadogtam, miközben próbáltam elnyomni.
- Elmegyek. Egy feltétellel.
Hallgattam, vártam, hogy elmondja feltételét.
- Gyere el velem egy randira!
Szívem nagyot dobbant, majd kihagyott. Egy újabb randi.
- Mikor? - szökött ki számon.
Carly! Te bolond! Mit csinálsz? Ez egy veszélyes barom! Egy veszélyes barom!!! - sikítozta egy belső hang. Nem törődtem vele, vártam Zayn válaszára.
- Holnap este. Ne nagyon öltözz ki! És ... hozz magaddal fürdőruhát ... vagy ne - tette hozzá vigyorogva.
- Akkor most fürdeni fogunk, vagy nem? - ráncoltam a szemöldököm.
- Fürdeni fogunk - vigyorgott.
Eltoltam lábaim közül, majd lehuppantam az asztalról.
- Akkor kikísérlek - motyogtam, majd lehajtott fejjel elindultam kifelé.


***

- Újabb randi? - csattant fel Lulu.
- Hát ... Igen - mosolyogtam, miközben hajam csavargattam. Olyan vagyok mint egy szerelmes tinédzser. De miről is beszélek? Hisz az vagyok.
- Te hülye vagy - vágta hozzám.
- Kösz, én is szeretlek - nevettem - Na mennem kell. Szia - hadartam, majd letettem a telefont. Az aprócska készüléket ágymra dobtam, majd lebaktattam a meredek lépcsőn, így megpillanthattam anyát.
- Szia Carly! - köszöntött, miközben kabátját a székre dobta.
- Milyen napod volt? - kérdeztem, miközben leültem a lépcsőre.
- Ahh kész őrültekháza - horkantott - Neked? Jobban vagy már?
- Igen, jobban vagyok. Már órák óta nem is tüsszögtem.
Elgondolkodtam, hogy milyen körítéssel mondjam el neki, hogy újabb randim lesz. Talán kicsit sokat gondolkodhattam ezen, mert anyának feltűnt, hogy valami nincs rendben.
- Nem akarsz mondani valamit? - fürkészta az arcom, miközben kipakkolt a szatyrokból.
- Ömm ... Csak azt, hogy ... Randim lesz ... Zayn-nel.

6 megjegyzés:

  1. Ááááá még még még!!!! Ebből sosem elég!!! :) ~Ada

    VálaszTörlés
  2. IMÁDOM IMÁDOM ÉS IMÁDOM siess a kövivel :-D

    VálaszTörlés
  3. ANYÁM!!!!!! Ez nagyon jó lett!!!!!!!!!!! megint :D SIESS PLS!!!!!!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Úristen nagyon jó lett ahogy az előzőek is*-* Imádooom:) Siess a köviveel:D

    VálaszTörlés
  5. Ugh, hozd minél hamarabb az új részt xxxxx

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen midnenkinek :) A következő résszel sietek, ahogy csak tudok :)
    xx

    VálaszTörlés