~ Tizenhetedik Fejezet ~

Idegesen szugeráltam a telefonom. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Ez nem Zayn száma. Lehet, hogy kölcsönkért egy telefont és arról hívott. Vagy ha úgy vannak a börtönök, mint a filmekben, akkor onnan is hívhatott. Megőrít ez a bizonytalanság. Beszélni akarok vele. Hallani akarom a hangját. Tudni akarom, hogy jól van-e.
Mi ütött beléd Carly? - súgta egy belső hang. Össze voltam zavarodva. Ismét feloldtam a telefonom és benyomtam a gyorshívást.
Vettem egy mély levegőt, miközben vártam, hogy felvegye.
- Mmm mi van? - morogta barátnőm álmosan a telefonba.
- Délre át kell gyere! Vészhelyzet van - jelentettem ki.
- Mi? Mi baj van? Mondj már valamit Carly! - kezdett bele izgatottan a faggatózásba.
- Majd itt megtudod - zártam le a témát, és egyuttal a hívást is. Nagyot sóhajtottam és magam mellé dobtam a telefont. A hajamba túrtam és bámultam a falat. Nem tudtam kiigazodni magamon. Minden olyan ... Furcsa volt. Össze voltam zavarodva. Nagyot sóhajtottam és lehunytam a szemem. Abban a pillanatban meg is bántam. Zayn-t láttam magam előtt.
- Mi van veled Carly? - motyogtam kétségbeesetten. 
Kitapogattam a távirányítóm és bekapcsoltam a tv-m, hogy addig is eltereljem a figyelmem. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült is. Percenként az órára pillantottam, és folyamatosan a telefonom szorongattam, hátha Zayn megint hív. Feltápászkodtam az ágyamból, és az ablakomhoz sétáltam. Átnéztem a szomszéd kertbe, de nem láttam semmi mozgást. Átmentem a másik szobába, és ott is kikukkantottam. Nem láttam Zayn autóját. Valószínüleg még mindig ott van a club előtt.
- Carly! - szólt lentről Anya.
- Megyek - kiáltottam vissza, és letrappoltam a lépcsőn - Mi van?
- El kell menjek kicsit - mondta, miközben a kabátját húzta felfele az előszobában.
- Ok. Lulu átjön.
- Remek. Majd hívlak. Szia! - hadarta, és egy puszit nyomott az arcomra, majd el is robogott.
Visszamentem a szobámba, és egy megkönyebbültet sóhajtottam, amikor láttam, hogy mennyi az idő. Ha Lu pontos, akkor 3 perc és itt van.
Bambulásomból csengőnk ismerős dallama ébresztett fel. Lerohantam a lépcsőn, gyorsan beledugtam a lábam bundás papucsomba, szaladtam az előszobába, szokás szerint felkaptam anya piros pulcsiját és mehettem is ajtót nyitni. A friss hónak köszönhetően kicsit elázott a melegítőnadrágom szára, de hol zavart? Nekem abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy elmondjam Lulu-nak, hogy mi is van.
Miután betessékeltem Lu-t a házba ledobtam anya pulcsiját és bementem a nagyszobába, hogy kivegyek egy nadrágot.
- És hogy vagy? - kérdeztem a konyhában ücsörgő barátnőmtől, miközben anya egyik nadrágjával bevánszorogtam a fürdőbe.
- Még élek. De majd megőrülök. Mondd már, mi történt? - hallottam az ajtón átszűrődő izgatott hangját. Az elázott nadrágom kiraktam a radiátorra, majd kimentem Lu-hoz.
- Bedobok egy popcornt, oké?
- Jó - sóhajtott, én pedig egyből bemásztam a spájzba - De mesélj már! - próbált buzdítani, miközben én bezártam a mikró ajtaját. Vettem egy nagy levegőt, majd végre megszólaltam:
- Azt hiszem, hogy ... Szerelmes vagyok - böktem ki, ami a szívem nyomta. Lu pár másodpercig meredten bámult majd elnevette magát.
- Ezt eddig is tudtuk - mondta, még mindig vigyorogva.
- Nem Marco-ról beszélek - ráztam meg a fejem. Igen, ő tudta, hogy nekem tetszik Marco. De nem voltam belé szerelmes.
- Hát akkor? - fagyott le a mosoly arcáról - Ugye ... ugye nem?
Beharaptam az ajkam és bólintottam egy aprót. Ugyanarról a személyről beszéltünk.